A viharos serdülőkor

A serdülőkor lélektana gazdag és sajátos, viszont most anélkül, hogy ebben részletesen elmerülnénk, csak néhány szempontot szeretnék felvillantani azzal kapcsolatban, milyen szülői attitűd segíthet abban, hogy a serdülőkor átmeneti krízise minél kevésbé terhelje meg a kapcsolatot.

Donald W. Winnicott pszichoanalitikus A kapcsolatban bontakozó lélek című könyvében ír hosszabban a szülői konfrontáció fontásságáról, és annak ideális módjáról. De hogyan lehet jól konfrontálni egy serdülőt és kereteket szabni neki? Winnicott szerint a szülőnek képviselnie kell az akaratát és az álláspontját, tudnia kell nemet mondania és ellenszegülnie, ugyanakkor fontos tudomásul vennie, hogy az álláspontját nem mindig sikerül érvényre juttatnia. Nem szerencsés, ha a szülői akarat minden alkalommal le van nyomva a serdülő torkán, hiszen lázadásának megélése elengedhetetlen ahhoz, hogy később kreatív, cselekvő felnőtté váljon. Ugyanakkor az sem jó, ha minden meg van engedve, és korlátlan teret kapnak a serdülő realitástól sokszor távol eső elvárásai, vágyai, elképzelései. Kicsit olyan ez, mint egy alkudozás a függetlenségért.

Úgy kell tehát határt szabni, hogy a szülő nem hódol be a serdülőnek, de teret is ad a lázadásnak, a támadásnak. Gyakori jelenség, hogy a tinédzsereket nagyon erős kézzel próbálják nevelni, és azon nyomban lecsapnak a helytelen viselkedésekre, aláhúzva, hogy mit szabad és mit nem. Mondván, nehogy tévútra kerüljön a gyerek. Ebben a helyzetben azonban a serdülőben gyorsan felmegy a pumpa, még intenzívebben próbál ellentartani, és optimálisak a körülmények a hangos veszekedésekhez. A szülőnek épp ezért tudnia kell azt mondani, hogy "én így gondolom", de meg kell tudnia engedni, hogy a serdülő gyermeke máshogy gondolja, és bele kell törődnie abba, hogy a viselkedését nem tudja minden helyzetben kontrollálni. Például kifejezheti azt az álláspontját, miszerint nem tartja helyénvalónak, hogy dohányzik gyermeke, de el kell tudnia fogadni, hogy ez időnként mégis megtörténhet. Egyfajta arany középút ez, amelyen a szülő nem töri le azonnal az alkohollal való ismerkedési próbálkozásokat, de nem is ül le együtt iszogatni a kamasszal.

Winnicott egy kulcsfontosságú tényezőnek látja, hogy a szülő vitális, erőteljes legyen, hogy túlélje a serdülő támadásait, és hogy a gyermeknek ne az legyen a tapasztalata, hogy a szülő összetörik abban, ha fel merészel lázadni ellene. Szerencsés tehát, ha nem hangoznak el olyan megjegyzések, miszerint "sírba teszel", "halálba gyötörsz" és ezek - sokszor durvább - variánsai. Az, hogy a szülő kibírja a támadásokat, valamint alárendelődés és végletesen korlátozó szigor nélkül képviselni tudja az álláspontját, egy nagy ajándék a serdülőnek. Átélheti azt, hogy az édesanyja és édesapja önálló akarattal bíró, tőle független emberi lények, akiket nem pusztít el az, ha ő fellázad. Kibírják, ahogyan a kapcsolat is kibírja, ha konfliktus van. Ez a tapasztalás segíti, hogy a leválás végbemenjen, és autonóm, kreatív emberként lépjen majd be a felnőtt élete kapuján.

Végezetül pedig egy fontos rögzíteni való: a serdülőkor nem a problémák és krízisek megoldásának, hanem az átélésének az időszaka! A konszolidáció és a viharok csitulása, melyek a kamaszok lelkében dúlnak, nagyjából 17-18 éves korban tudnak majd elkezdődni, de csak akkor, ha a nehézségek korábban átélhetőek voltak.