A pszichoterápiás munkát a legtöbb esetben a folyamat kezdetétől egészen a végéig jellemzi egyfajta múltba tekintés. Bármely szakaszban felmerülhet kérdésként egy aktuális életesemény kapcsán, vajon hol bújhatnak meg ennek a gyermekkori gyökerei? A terápiás munka elején azonban van egy vagy két olyan alkalom, amikor ez a múlt fókusz kiemelt hangsúlyt kap: ez az anamnézis felvétel.

Az anamnézis szóról első hallásra talán az orvosi anamnézis jut eszünkbe, amely a kórtörténetünket rögzíti. Ha felnőttként elmegyünk egy ortopédiai szakrendelésre, mert fáj a térdünk, több mindent kérdeznek tőlünk. Mióta fáj, mi történt akkor, amikor elkezdett fájni, tudjuk-e kötni valamihez, vagy csak úgy "magától" jött a fájdalom? Tehát a múltról kérdeznek. Arról viszont szinte biztosan nem fognak érdeklődni, hogyan működött a térdünk 5 éves korunkban? Nem is kell, mert az aktuális panaszunk szempontjából valószínűleg tényleg irreleváns.

A pszichológiai anamnézis esetében ez máshogyan zajlik. A visszaemlékezés, amelyre a szakember hívja a klienst, egészen messzire nyúlhat, és amellett, hogy vannak bizonyos sarokpontok, melyekre a pszichológus rákérdez, a helyzet kötetlenséget is ad a magáról mesélőnek, vagyis mindennek lehet szerepe, ami eszébe jut. Az időutazás egészen azokig az időkig visszanyúlhat a kérdések mentén, amikor még a világon sem voltunk. Például:

• mit tudunk a szüleink párkapcsolatának történetéről?

• milyen volt az életük akkor a szüleinknek, amikor édesanyánk várandós volt velünk? Milyen volt a várandósság?

• tervezett gyerekek voltunk?

• milyen előzetes fantáziáik lehettek a szüleinknek rólunk, arról, hogy milyenek leszünk?

• milyen volt a születésünk?

Nagyjából innen kezdjük el, és az időben előrefelé haladva igyekszünk végigtekinteni az élet fontos pontjain, és a fontos emlékeken. A mindennapi életünk során nem szoktunk ezen elgondolkodni, pedig az aktuális problémánk szempontjából is érdekes lehet, hogy mi az első emlékünk az édesanyjánkról, édesapánkról vagy a testvérünkről? Milyennek láthattuk gyerekként a szüleink párkapcsolatát? Ezek a kérdések annyiban furcsák is lehetnek, hogy legtöbbünk nem emlékszik pontosan, mi történhetett velünk legelőször. Ez nem baj, hiszen a jó válasz ebben a helyzetben az, ami egyszerűen csak eszünkbe jut, mert nem arra törekszünk, hogy mindenáron a legkorábbi emléket megtaláljuk.

A korai időszakot követően aztán jönnek az óvodás, majd az iskolás évek, a kamaszkor, és így tovább, minden korszak a maga fontos kérdéseivel. Eljutunk az aktuális nehézségig is, amivel kapcsolatban - az orvosi anamnézishez hasonlóan itt is - felmerül, hogy mióta része az életünknek, tudjuk-e kötni valamihez a megjelenését?

Nagyon röviden és címszavakban így kell elképzelni egy pszichológiai anamnézist. Érezhető, hogy sok olyan dolog szóba jöhet, amiken nem szoktunk töprengeni, és amikről talán kevés információnk is van. Ilyen esetben az sem elképzelhetetlen, hogy most, felnőttként kezdünk információt gyűjteni például a születésünk körülményeiről, úgy, hogy megkérdezzük erről azokat, akik mesélni tudnak róla.